Erdő

 

Sokszor a fák ráhajlanak a szélre,

hagyják, hogy magukkal vigyék álmaikat.

Sokszor a fák álmukban beszélnek,

hogy kifürkészhesd néha titkos vágyaikat.

Amikor ez erdőt járod, te... ők akarsz lenni,

hogy megértsd a világ rendjét, hisz tudod-

övék mindennek tudása-

s ha csak egy cseppet kapnál belőle-

rájönnél, nem kevés az, mi belőle jutott.

 

Elképzelem, hogy hatalmas vagyok,

virágok borítják be minden porcikámat.

S rezdüléseimre egy egész erdő sóhajtja vissza

Ne csüggedj, ne légy szomorú- drága!

Ők tudják, hiába virágzik minden álmom

Legbelül  árva és elveszett vagyok.

Kérik nyissam ki végre szempillámat,

Hogy lássam meg végre a fényt,

melyet a hajnal már réges-rég elhozott.

 

Mint cikázó lepke az ágak ölébe

A fény úgy kúszik be hangtalan

Feléled bennem valami emlék féle

Hogy itt aludtam el az este…

S nem voltam egymagam.

Körülöttem volt a világ és benne voltam

most már én magam is.

A fák hajlongtak előttem és csak súgtak,

Csak súgtak valamit, amit már nem értettem.

Hiába…

 

Amikor ez erdőt járod, te... ők akarsz lenni,

hogy megértsd a világ rendjét, hisz tudod-

övék mindennek tudása-

s ha csak egy cseppet kapnál belőle-

rájönnél, hogy nem kevés az, mi belőle jutott.