versek

Mint lázálmából...

Mint lázálmából felkeltett gyermek sírom a világot.

Könnyeimet felszárítja a végtelen,

Magához hívja lelkem minden csillogását,

Belőlük lesznek a fények odafenn.

Karomat nyújtom mindhiába, messze már.

Most Belőled árad minden kis fénysugár.

De félek, elhal az is, mint előző életem.

Talán

Talán igen.

Talán nem.

Talán hiszem.

Talán nem.

Lehet, hogy érzem.

Lehet, hogy nem.

Tudom.

Vagy mégsem?

Azt kérded hallom-e.

Nem tudom.

Halljam?

Szerinted jó lesz?

Meglátjuk.

Mondtam. Vagy mondtad?

Velem vagy Veled?

Tán kettőnkkel.

Nekem vagy neked?

Hagyjuk.

Káosz bennem és benned is.

Menj kérlek!

Vagy inkább mégse.

Maradj!

MARADJ!

Ölelj magadhoz!

Minden könnyem Belőled ered.

2000-08-31

Esőben

Állok az esőben.
Minden cseppjét magamba szívom...
Szomjazom.
Tenyerem az ég felé emelve
Összegyűjtöm a világ gyöngyszemeit,
Mégis, mégis őrülten szomjazom.
Minden csepp egy sóhajról mesél,
Egy elárvult lélek gyönge igazáról,
Melyből kiáltások kelnek életre:
Hangtalanul.

Állok az esőben
Céltalanul.
Hagyom, hadd ázzon fel bennem
Az aggodalom.
Széttárt karokkal, némán érezem
Ahogy lemossa rólam
Minden előítélet mocskát
A szánalom.

Állok az esőben,
S vágyakozom.
Egy igaz élet reménye lassan
Cseppekre bomlik szét,
S tovább adva a Földnek sóhajom
Talán, valaki tenyerében egyszer
Véget ér.

2003. július 30.

Holdfelkelte

Temetetlen az idő.
Fel-felbukkan fakó arca
A jelen horizontjain.
Szaval valamit.
El-eltűnő sugarai
Ritmusát adják az éjnek.
Csend.
Mint mikor a halottak árnyai
Fellebbentik előttünk a jövő fátylait.
Csend és béke.
A felhők furcsa táncai
Életre keltik az éjszakát.
Látható és láthatatlan vágyait.
Finom ritmusok ezek,
Együtt mozdulnak minden elhagyott lélekkel.
Apró, kicsi tamtamdobok.
A szív elfeledett dobbanásai.

2003. július 16.

Vágy

Kibontakozó vitorla, melybe
lassan belekapaszkodik a szél.
SUHANÁS

Hegyre felkúszó
ébredő napsugarak.
VÁRAKOZÁS

Barlangban festett
ősi rejtjelek.
CSODA

Száműzött, ki
hazájába visszatér...
A MEGNYUGVÁS otthona

Koldus és kenyér.
SÓVÁRGÁS a lét

Férjét óvó tünemény.
FÉLTŐ SZENVEDÉLY

Istenhez való fohász.
IMA

Gyermekét temető anya
Ez a LEMONDÁS

hulló-

csillaga.

2003. szeptember 16.

Nem értesz

Sikoly
Téboly
Őrület
Hatalom
Édes Istenem!
Add, hogy
ne legyen
így!
Nem akarom.
Nem akarom.
Érted?
Nem akarom,
mert
fáj
Édes Istenem
ne verjél
ha nem muszáj.
Jó leszek.
Tényleg.
Könnyem feláztatom.
Édes Istenem,
kérlek,
ne bánts oly nagyon!
Megteszek mindent,
hinni tanulok
Istenem!
Hol vagy, mikor
én jó szóért koldulok?
Szememet lesütöm,
zokogni kezd a szívem.
Állok a semmi közepén
Lelkemet emésztem.
Istenem!
Hallod?
Elárvult remény
kiált hangtalanul.
Istenem!
Hallod?
Szavam már csendes.
Már nem kell a jó szó
válaszul.
Istenem!
Hallod?
Néma vagyok.
Hiába kiáltom imám...
Nem érted...
Nem érted,
amit akarok.

2003. szeptember 22.

Születésnapodra

Ma Benned rejlik a varázslat. Ma Tied a világ...

Öleld át, s érezd, hogy lüktet szíve-

Neked dobban

Érted szól

Érted kiált.

Ne törődj a holnappal.... a ma mindennél fontosabb

Érezd át, hisz az idő múló pillanat.

Vágyak és álmok-olyan tejszínhabosak- hisz tudod.

Ne törődj a holnappal... időben megtudod....

Nincs rá szó, hogy mit kívánjak, csak édes gondolat

Légy boldog! - Ó

Oly semmisek, élettelenek e szavak.

A bennünk rejlő jó, a bennünk rejlő vágyak

a varázslat maga.

Leld meg hát magadban a jót, és élj általa.

2004. 03. 29.

Dekadens

minden olyan

monoton

minden olyan

sötét

olyan

végtelen

olyan

mély

olyan

monoton

nincsen

sem

fény

sem

remény.

A világ fénytelen, monoton és mély.

1997. július

A Mindenség akarok lenni,
Hogy játszhassak a világgal.
A Mindenség részese akarok lenni,
Hogy szembe nézzek a hibákkal.

A Mindenség részének részese lennék,
Hogy magam legyek a játék, a szer,
Hogy velem játsszon a világ
Mert velem játszani kell.

*

Elmondanám, de nem lehet
A szavak némán suhannak tova
Keringenek a térben, az időben
Emberi fülbe nem jutnak soha.

Hiába kutatom jelenben a jelent
Nem találom.
Ám a múltban mindig meglelem.
Mostantól a jövőt,
A jelenben keresem.

El akarom hinni, hogy az élet jó
Hazudnom kellett önmagamnak és másnak,
Ma már tudom:
A hazug mindig hazudik magának.

Ha feljön a Nap
Eltûnik a Hold az égrõl
Elviszi magával az árnyak suhogását,
A csendet, a töprengést, az álmokat.
Minden reggel hiába kémlelem a csodát
Csak éjjel festi fel a csillagmilliárdokat.

A szavaknak hatalmuk van
A szavak az ember felett állnak
Hallgasd!
Az emberek szavakkal köszönnek egymásnak.

Bennem formálódik az örök lemondás
Nem tudom mit tegyek
Válasszam a halált?
Vagy válasszam az életet?

Minden idegszálam feszült mint a húr
Zengett lelkemben ezer melódia
Futott minden tagomon végig egy érzés
Mindez egy érintés miatt.

Kicsiny tudásom, mily szenvedés,
Mert tudom, mit nem tudok még.
Mennyi minden van a világon
S én el nem érhetem
Légy irgalmas hozzám
Vedd el az életem.

A létben úszom
A létben élek
A létben élem a Mindenséget
A Mindenség lelke az élet maga
A lelken kívül csak boldogság vala.

Elfojtanám a gondolatot, mert fáj.
De emberi sajátosságunk gondolatainkban áll.

Mindenben amit akarok
Benne van a mégsem
A kötelezõ érvényû engedelmesség jegyében.
Ha mindig azt csinálnám amit szeretnék
Szabad lehetnék
S halott, mert a társadalomban
Ez sorsként íratott.

Nem akarok gondolni
Sem magamra
Sem másra
Sem a belsõ
Sem a külsõ világra.
Kikapcsolni, mint a villanyt
Minden termõ gondolatot,
Mert minden gondolat csak fájdalmat okozott.
Eddig!

Rámborult az éj végtelen menedéke,
Körülvett a mennybolt csillogó szentélye.
Álltam némán, hallgatva a csendet,
Dobogó szívemben harmóniát zengett.

Karácsony

Gondolatokká préselõdünk
És számûzzük a jelen pillanatait.
Álmodunk.
Álmunkban fehér angyalok vagyunk,
Nagy szárnycsapásokkal verdesünk át a városon
Szemünket az égre emelve milliót számolunk.
Ma este csillagok gyúlnak
A vágyak kívánságok örök lámpásai
S érezzük, hogy várnak ránk
Emberek százai.

Itt megtörik az álom
S rádöbbenünk
Ma éjjel
Mi is angyalok vagyunk
S szívünkbõl egy darabot
Mindenhol otthagyunk

1995. december 14.

Hegyet szültek az álmaim,
Csúcsukra havat dobált a szél,
Majd általhordta az álmokon
Megérkezett a tél.

Emlékképek

Viharos Balaton
Embertömeg
Hintázó alakok
Gyermek, öleb
Éjszakai fürdõ
Hold a vízen
Kerítés, pizza
Megvagyunk tízen
Indul a pingpong
Sok kerge birka
Esik az esõ
Már senki sem bírja
Kisütött a nap
Szivárvány az égen
Moziba megyünk
Séta az éjben
Fenyõfa, hangya
Sok hülye kérdés

Egy a lényeg benne:
Nincs értelme.

1994. augusztus, Zamárdi

Mit szeretnél?

Mi az mi számodra még szívvel fogható
Örök mécsesként lángoló gyertyató
Vagy az ég egy leszakadt darabját akarod
Vagy a hajnali fényekbõl egy aprócska csillagot
Vagy szeretetre éhes jámbor lelket kérnél
Nincs hatalom mely ezt megígérné.

S ha elhiszed, hogy én itt vagyok
Az többé már nem én vagyok.

1994. október vége

Mint magzat az anya méhében
A szoba sarkában várom, hogy
Eljöjjön a nap.
Az újjászületés, vagy a halál pillanata.

1998. szeptember 15.

Nem muszáj

Bocsásd meg nekem, hogy vétkeimet
Nem bûnösként tárom eléd.
Bocsásd meg nekem a jóság igaz leheletét.
Érezd át amit én érzek
S tudni fogod, hogy mi fáj
Együtt kell kimondanunk azt,
Hogy már semmit sem muszáj.
Mert ha nincsenek szabályok
Eltûnik az erkölcs, etikett
Egy álom teljesülni fog,
De a világ haragban lesz
Velem s veled.

1994. október vége

Ordítani akarok

Ordítani akarok
Mert annyira fáj
Ordítani hogy másnak is fájjon
Ez legyen a bosszú hogy senki se bántson.

1994. november

Szavak nélkül

Fehér galambok lelke az övé
Õsi mítoszok, mondák és regék
A történelem nagyjai az álmok sûrûjében
Dicsõítve borulna elé.

Az álmok eltûnnek
Mi a valóságban ragadunk
S a valóságban szavak nélkül
Már semmik sem vagyunk.

1995. november

Színdarab

Ne így szeress
Másképp
Az élet csak színjáték
Szavak
Elhangzott gondolatok
Jelek
Mozzanatok.
Az idõ végtelen síkján
Tapogatjuk a jövõt.
Szeretnünk kéne a
Szenvedõt.
De nincs erõ
Nincs hatalom
Csüggnék én minden szavadon
De elválaszt tõlem a
Lét
Nem játszhatjuk tovább
A boldogság szerepét.

1995. október

Hozzám szólsz, ám mégsem velem beszélsz
Hozzám intézed szavaid, de nem értelek
Kimondod a nevemet, de mégsem az enyém
Mondd!
Ki vagy te? És ki vagyok én?

A messiás

Nem kéne nékem
semmi más
csak egy földön élõ messiás
csak egy földön élõ messiás
aki érti a lelkem
aki választ ad nekem
egy földön élõ messiás
aki megszabadít
aki felszabadít
egy társ
egy barát
egy földön élõ messiás.

Nem kéne más
már semmi más
csak egy földön élõ messiás
csak egy földön élõ messiás.

1995. november

Nem látod?

Nem látod?
Széthullok apró darabokra
Érzed?
Nem vagyok már jelen.
Keresel magad elõtt
S nem látsz
Mert semmivé válok,
Emlékképpé,
Melyet elsuhint a gyötrelem

1998. január 1.

Nevess

Csak egy vagyok
Egy a milliók közül
Szánalmat hirdetõ, silány ember,
De tedd a kezed a szívemre
S érezd hogyan ver.
Mert egyek vagyunk,
S ahogy a tiéd lüktet
Úgy dobog ma az enyém is,
Mint a kicsi madár lelke
Hozzánk fészkelt a remény:
Hisz ma miénk a világ
Nevess!
Láss szárnyaló paripát
Érezd!
A mosoly a lélekig hatol
S onnan kitörve
Most csak nekünk dalol.
Hahotázz, kacagj,
Nevess és játssz!
Jusson eszedbe ha engem látsz,
Mert csak egy vagyok ugyan
Egy a milliók közül
Egy ember.
De hallgass a szavamra, kérlek
Most az egyszer.

1996. január

Dobban a szívem
DOBBAN A SZÍVEM
DOBBAN A SZÍVEM
DOBBAN A SZÍVEM
DOBBAN A SZÍVEM

Emberszámba vesznek

1996. június

Szívemre teszem

Szívemre teszem a kezem
S így kiáltok
Nincsen igazság!
Lássátok meg amit látnotok kell
Emberek!
Emberségben élni
Ez volna a jelszó.
Hol van amit kántáltok
Napról napra
Óráról órára
Hol van ami szívetekbõl tör elõ?
Nincsen szívetek
Elfödte a világ...
Most kérdezem:
Én nem vagyok rá érdemes
Vagy te nem vagy érdemes rá?
A lelkemet marcangolod
Kegyetlen sors
De meddig még?
Ölj meg ha ölnöd kell
De ne kínozz!
Vagy hagyj, hadd éljek úgy
Ahogy élni akarok.
Hitem szerint, szabadon.

1997. november

Szeretet

Számûzött vadként indulsz a világnak

Számûzetés vagy kegyelet?

Kérdezem:

Isten

Istenek

Vagy emberek?

A cél a te lelkedbõl fakad

Ha hiszel: tudod

Ha nem: keresed

Magadat

Vagy mást

Hisz mi az élet

Átok

Ítélet

Vagy híd egy boldog kor felé...

Belém szakadt a szó

S hiába ízlelem

Nem szól

Csak zokog idebenn

Kimondaná ami fáj

De nem lehet

Csak tátogja halkan:

1997. november

Idõ

Elballagott az idõ.
Megkopott csuháját hátrahagyva
Mosolyog az elmúlt évek komorságain
Aztán könnyekkel áztatja szemét,
S messzire tekint a jövõbe.
Nem mer visszanézni.
Fejét ölébe hajtva csak zokog,
Várja, hogy elmúljon az élet felette.
Az óra azóta egyhelyben jár...
Nincs aki visszafordítsa
Megkésett perceit.

1997. december

Névnapodra

Átadnám neked
A szél suttogó szavát
Ha itt volna a tavasz,
Átadnám néked az apró csillagokat
Ha eljönne az éj,
Ha enyém volna a világ
Most nem kiáltanám
Hogy üres a kezem,
S hogy nincsenek csodák.
Neked adnám
Az apró pillangókat
A mezõk tarka színeit,
Az élet apró csodáival
Kecsegtetném szíved, ha itt és most
Minden a birtokomban lenne,
Átnyújtanám néked,
Mert boldoggá tenne,
Hogy névnapodra ily ajándékot adjak,
S tõled soha, semmit el ne fogadjak.

1994. március

Tudtam, hogy nem szabad

Megdermedt ujjaimra
Langyos fuvallatként fonódtak ujjai.
E mozdulat átlényegült
Egy gondolattá
Egy érzéssé.
Tudtam, hogy nem szabad.
Jó volt és fájt itt belül
Pedig csak kezek voltak
Apró semmiségek.
Mégis ez lett a világmindenség maga.
Egy gyönge pillanat.
Tudtam, hogy nem szabad
De hagytam hadd játsszon velem a képzelet.
Többé már semmi sem létezett
Számomra.
Reszkettem akár a harmatcsepp
S az eszemmel tudtam nem szabad
Lelkemmel együtt mozdultak ujjai
Éreztem
Elvesztem
Egy másodperc alatt.

1998. január

- Élet?
- Halál.
- Szerelem?
- Halál.
- Boldogság?
- Halál.
- Halál?
- Élet.
Gyûlöllek téged.

1993. október

Szombat délelõtt

Álmaimban élek
A megvalósulatlan vágyak
Puszta jelenében.
Kiáltanám a világnak, hogy
Jó volt az a nap.
Ám némán kiáltom
Magamagamnak,
Mert tudom: kiejtett szó
Múlttá tûnik,
A gondolat pedig
Monumentális pillanat.

Adj erõt

Adj erõt kitörnöm
Saját korlátaimból
Légyen neved:
Sors, Isten, Gondviselés vagy
Önmagam.
Adj erõt ahhoz, hogy megtudjam
Ki vagyok valójában én
S ne engedd, hogy elragadjon
Egy õrült képzelet.
Rabként sóvárgom a világot
Nap mint nap kémlelem az eget
De csak itt belül, legbelül
Cirógatja lelkem az életet.
Látom, érzem.
Mégsem lehet az enyém
Elfogyott az erõ
Elfogyott a szenvedély
Ahhoz, hogy újjá élesszem
Magamban a gondolatot, melyet
Szüleim dédelgettek ölükben egykoron.

Látomás

Felém sodort a sors remegõ reggele
S áttetszõ üvegként ölelt át a pára,
Vad, groteszk külsõt adva lebbent át a lelked,
A szél suttogó szavára.

Illúzió voltál vagy csak látomás,
A gyûlölet és szeretet elegyített mása,
Képzelet szülötte vagy valóság
Az emberi nem elapadt forrása?

Tûzben égtél, jégcsapként zuhansz a földre
Apró darabokra tépve a múltat,
Csalódások vékony gyöngyfüzérét
Erõs vaskötéllé fontad.

Száz és száz szóval mondhatnám ki a gondolatot,
Száz és százféleképpen formálhatnám a jelent
De az elapadt boldogság kincse a mélyen
Számomra már semmit nem jelent.

Õrült játékosoké a világ
Kiket az akarat szétfeszít, hiszen tudják:
Valaki mindig nyer, és
Valaki mindig veszít.

1993.

Angyalok születése

Angyal minden emberben él
Minden szív kaput nyit a világra.
A fájdalom, a szeretet
Eggyé olvad bennünk
Ilyenkor, karácsony havában.
Amikor hatalmas pelyhekben
Hull a hó
A lélek más utakon jár
Körülöleli némán:
A vágyakozás.
Emlékszel?
Amikor karácsonykor
Kilesel a fényekkel teli szobából
A tájra, megmozdul benned valami
Talán, egy élet vidámsága.
S majd este mikor kezedben tartasz
Egy apró ajándékot,
Egy másik ember szívét markolod,
Mely minden dobbanással életre kelt
Egy angyalt, egy csillagot.

1998.12.03

Válasz

Isten...
Nem meghalt
Nem is létezett számomra.
Elvették tõlem az esélyt,
Hogy megismerjem.
Bánom-e kérded,
S én azt mondom bánnom kell,
Mert nincs olyan élet,
Mely ennyire üres lenne nélküle.

1998. július

Emberarcú a képzelet,
Lábbal tiporja az emlékképeket.

Elmennek

Jött és ment.
Nem volt álom
Nem volt valóság.
Igaz volt.
Jött egy másik,
Azt hittem itt marad,
De azt mondta elmegy.
Hát...
Õ is hiányozni fog.

1998 július 16.

Gyávaság

Ha lenne merszem,
Megtenném.
Mert tudom ez volna a legjobb
Nekem
És másnak is.
Ha lenne merszem meghalnék
S feladnék mindent, ami sosem volt.
Ha mégtöbb bátorságom lenne
Akkor élnék.
Szabadon, mint a pillanat
Amely létrehozott, s amely
Titkon azt lesi
Mikor tehet újra szabaddá.

1998. július

Zene

A zene elhatol az ember lelkéig.
Hol tõrt döf a szívébe,
Hol bársonnyal borítja.
Ez az egyetlen ami erõt ad
A túléléshez
A némasághoz.
Könnyeket csal az ember szemébe
Az öröm, a bánat, a közöny könnyeit.

Szeretet...

Szeretet
Fáj!
Mert e szóban minden benne van
S én mégsem birtokolhatom.
Ez lenne a Sors?
Vagy csak gonosz játékot ûz a képzelet?
Nem tudom.
A zene él,
S hiába a szavak pusztító ereje
Életre kel valahol itt
Legbelül.

1998. szeptember

A magány angyala

A magány angyala,
Mint keselyû köröz lelkünk felett.
Azt lesi mikor fáj nekünk a lét
S igyekszik lecsapni idejében,
Hogy tompítsa gyötrõ éhségét.
Már nem számít az emberben rejlõ kincs,
Már nem számít a világ
A magány madara felfalta a
Szerelem angyalát.
Hiába gyötrõ vágy,
S hiába a zene, az élet
" Sokszor nekem is fáj
Sokszor én is félek "
Nagyon félek.

1998. szeptember

Alter ego

Pofozz!

Addig üss, amíg meg nem változom.
Tépd a hajam,
Ordíts velem,
Gyûlölj,
Csak tégy már valamit, hogy mássá legyek.
Ne mosolyogj!
Nem kellek magamnak.
Ilyen magamra nincs szükségem.
Végy erõt hozzá, nem érdekel honnan.
Üss, tiporj, szedj darabokra,
S építs egy másik ént belõlem,
Egy felettes ént,
mely tudja hogyan kell élni e világban.

Bp., 1998 július 14.

Te voltál

Te voltál
a remény,
a reménytelenség,
a kezdet és
a vég,
az elsõ,
az utolsó,
a bennem rejlõ
szenvedély
felszínre hozója.
Nem voltál más,
mint ismeretlen
s mégis ismerõs,
s nem lettél mássá,
mint emlék
a szívemben.
Rossz vagy jó,
arra az idõ felel majd,
mert idõvel
az ember szépíti
a gondot,
a bajt,
s majd büszkén
ejti ki a szót
EMLÉK.
Csak emlék volt
mi velünk történt.

1998. február

Metamorfózis

A homlokomon tetovált jel:
Istenverte.
Mindenki látja, mindenki tudja
Csak én nem.
De érzem.
Ó inkább gázolnék át embereken
Ó inkább verném százszor falba a fejem,
Hogy azzá váljak aki vagyok valójában,
Vagy olyanná, aki tojik az egész világra.
De nem.
Én csak egy perifériára szorult senki,
ki kintrõl figyeli az
Eseményt.
Ó hogy szétcincálnám minden egyes gondolatom,
Kivetkõznék magamból, hogy mindenki lássa,
Én nem ilyenné akartam válni.
Szerencsétlen idióta, kire gúnyosan mosolyog a sors,
Kis hülye, akit bármikor eltiporhatsz.
Ez a világ nem az enyém.
Tépj ki gyökerestül belõle,
És vágjál a lobogó tûz fényes magvába,
Nekem nincs erõm megtenni.
Vagy segíts pillangóból hernyóvá lennem,
Hogy ki tudjam rágni magam a gondokon,
S mint kártékony, fölényes lény hadd birtokoljam
Az ember valódi természetét.
Engedd, hogy mássá váljak,
Ne szoríts öröklétû gubódba.
Engedd, hogy szabadon azzá legyek,
Ami mindig is szerettem volna lenni: Emberré.

1998. július 14.

Soha

Ha eszemmel nem is
A szívemmel megtenném.
Hagynám, hogy az álom
Örökké éljen bennem.
Nem hajtana vágy
Sem félelem
Sem kíváncsiság
Megbékélnék magammal,
S a világgal.
Nem fájna senkinek
Nem érezné emberfia a hiányt.
Hazug könnycseppekkel díszítenék a sírt.
Üdvözölnék a halált.

1998. július

" Nos, mi is az igazság?
Van egyáltalán bármiféle igazság?
Mondtunk-e már valaha igazat?
Voltunk-e már valaha õszinték?
Magunkhoz
Valaki máshoz
Voltunk-e már igazak, õszinték egymáshoz? "

" Tanultam
Meguntam
Éreztem
Elvesztem
Minden er?m
Nem hallom
Nem látom
Nem érzem
Elvesztem
A világban
Az éjben
A Mindenségben."

1999-09-06.

" Elveszettnek láttál
Akkor régen?
Így van ez ma is
Csak leplezem
Hol gyõzni vágyom
Hol szégyenszemre elesek.
Számít ez ma?
Számított ez akkor?
Te tudod?
Mert én nem tudom
Élnem kell,
Ez lett a sorsom
És ez most az én nagy bánatom."

Hittem hitetlenül

Szálltam szárnyatlanul
Tudtam, hogy tudatlannak születtem.

Szóltam szavak nélkül
Reménykedtem remény nélkül
Tudtam, hogy tudatlannak születtem.

Értettem ami értelmetlen
Felfogtam, ami felfoghatatlan
Tudtam, hogy tudatlannak születtem

Éreztem, amit nem éreztem
Bennem volt ami nem volt az enyém
Tudtam, hogy tudatlannak születtem

És most már hiszem és tudom
A remény, a hit az élet illúziója
S a tudás csakis a tudatlanoké.

1999. október

Életjáték

Életjáték

Nemszeretem játék

Mert szabályjáték

Ahol csalnom kell.

Életemet adnám

Életemet dobnám

Vessünk hát kockát

Játszani kell!

Vétem, ha értem

Értem, ha vétem

Ez az én vétkem

Hogy értenem kell!

De nem kell a játék

Nemszeretem játék

Mert életemért most

Játszanom kell!

Életjáték?

Kegyetlen játék

Szerepjáték

Ahol élnem kell!

Mi lesz ha egyszer

Játékból játszom

És életemért

Nem küzdenem kell.

Főnix

Legyen ez a reggel tüzeslángú főnix

hol újraéled a fellángolás

Szépre a jóra, megváltandó szóra

Kimondani lehetetlen!!!

Ez a változás.

A néma a semmi a rejthető

a sosem létező, mi mindig is létezett

emberi mivoltunkban ez az,

mi életre kelti a lényeget.

Montázs

Kezekvettékkörülarcodat kép

Bennerejlő elmúltvigaszemlék

Sohamegnemértett álmodozások

Megnemélhető vágyakozások

Ebben rejlik a titkok nyitja

Egybeszóegybekép egybemontázsa

Nemtűrtindulatok elmúltvarázsa

Benneszületettek égicsodája

Magával ragadott.

Nem értesz

Sikoly
Téboly
Őrület
Hatalom
Édes Istenem!
Add, hogy
ne legyen
így!
Nem akarom.
Nem akarom.
Érted?
Nem akarom,
mert
fáj
Édes Istenem
ne verjél
ha nem muszáj.
Jó leszek.
Tényleg.
Könnyem feláztatom.
Édes Istenem
kérlek
ne bánts oly nagyon.
Megteszek mindent,
hinni tanulok
Istenem!
Hol vagy, mikor
én jó szóért koldulok?
Szememet lesütöm,
zokogni kezd a szívem.
Állok a semmi közepén
Lelkemet emésztem.
Istenem!
Hallod?
Elárvult remény
kiált hangtalanul.
Istenem!
Hallod?
Szavam már csendes.
Már nem kell a jó szó
válaszul.
Istenem!
Hallod?
Néma vagyok.
Hiába kiáltom imám...
Nem érted...
Nem érted,
amit akarok.

2003. szeptember 22.

Névnapodra

Gyermekké válunk, mikor gyermekek közt élünk.
A tisztaság és báj, mi velünk született az övék
s a miénk.
Remélve igázzuk le féltett titkainkat,
S elfogadjuk, hogy a világ, egyszer majd megnyílik felénk.
Szánunk és sírunk,
Hisszük és látjuk,
Belátjuk, hogy a felnőttéválás mily roskatag.
Teremtett lelkünk néma mosolyában
a remény kel életre...
S hol fakad ez éltető gondolat
Ott megjelenik a vágy,
Mely utat tör magának minden
fájdalmon és keserűségen át.
Megformálódik lassan mindaz, ami bennünk született,
Kicsi szíved féltve őrzött kincsét zárjad lelkedbe,

de el ne temesd.
Új hajnal jön, újjá ébred egy kósza gondolat,
Kívánom, hogy boldog légy, s a titok nyitja legyen
egy újabb és szebb csoda.

2004. február 17.

Sirályok hercege

Fenséges mozdulattal suhant az égen,

Mélabúsan, akár az idegen.

Tollai finom rezdülését

Szinte éreztem idelenn.

Én ismertem őt, s ő ismert engem- ismeretlenül.

Szemünkben a könny,

amint egymásra néztünk

Vággyá teljesült.

Keringett felettem,

Látványa magával ragadott

Éreztük egymásban azt,

amit a másik egykoron elhagyott.

Magasba nyújtottam karom,

Hogy megérintsem őt,

De egy elhibázott alkalom

S ő ijedtében, a semmibe menekült.

Ma is ott állok a parton

Szemem a semmit kémleli.

Nem fogja megtudni soha már,

Hogy nem akartam...

Én nem akartam bántani.

2003. szeptember 24.

Születésnapodra

Belőled született egy érzés
Belőled kelt életre egy akarat
Belőled táplálkozott elárvult lélek
Isten hozott!
Nem tudom honnan jöttél
Nem tudom hová tartasz
Életed kincs, mely magával ragadott
Meg kellett érkezzél,
Isten hozott!
Légy boldog világok harcosa
Éltessen isten minden erejével.
Éveidre ne szálljon por soha
Isten hozott világok harcosa
Nincs elmúlás
Az idő velünk született,
E naptól kezdve új dimenzió
Hozott isten!
Az út a tiéd
Légy boldog e nemes napon,
hogy istenhozzádot mondhassak újra szüntelenül.
Hozott isten!
Ez a nap a kezdet
Ez a nap a vég
Ebben a percben
beteljesül, ami soha még...
Isten hozott!

Bizsergő szavak

Gondolatokban formálódtam idejövet.
Magamba szívtam a nap minden erejét,
tudtam hogy félek, és küzdenem kell, s tudtam azt is
hogy élnem kell, s hogy élni szeretnék..
Érzések kavarogtak bennem, játszottak velem
mint prédával a vad, én engedtem minden erejének,
bár tudtam, hogy nem szabad.
Áldozattá lettem, hagytam elhatalmasodjék bennem a vágy.
Szerettem hinni, hogy mától jobbá lett a világ.
Aztán árnyak táncoltak a felhőkön és én tudtam
mindez illúzió és szánalom,
bennünk élő vágyakból épített felhőhatalom.
Kicsivé lettem, apró élet egy nyugtalan világban
fuldokló, mely épp feladni kész, de azt is tudtam,
hogy a szavak fátyolán keresztül
a remény hozzám is elér.
Kedves szavak, hangukban zengő bizsergés
melytől élővé válik a holt, s mint főnixmadár a létbe
az élet előtt újra meghajol.

2005. április 27.